Marosvásárhelyen a legelső lakás, amiben laktam, illetve amire emlékszem is, egy nagyon lepukkant városi lakás volt, amit anyám kapott a vállalattól vagy a tanácstól – erre már nem is emlékszem. Szüleim korán elváltak. Ezt az időszakot követően nagyapám Marosvásárhely főutcájában épített fel egy családi házat. Ott eszméltem rá, hogy milyen jó kertes házban lakni. Lehetnek például állataid - volt is kutyám, macskám, madaram, mindenem… Ez nagyon-nagyon hiányzik, azóta is. Sokkal nagyobb szabadság, mint egy lakásban lakni. Innen jöttünk át érettségi után, édesanyám új házasság miatt.

Hol laktál először Magyarországon?

Érden, szintén egy családi házban, amit rettenetesen utáltam. Városi lányként Érd falunak tűnt, úgy éreztem visszaléptünk, nagyon rossz élmény volt főleg a nyüzsgő Budapesthez képest, ahová minden áldott nap távolsági busszal jártam be. Amint lehetőségem volt rá és nagylány lettem, ki is repültem otthonról. Elkezdtem albérletről albérletre vándorolni.

Merrefelé béreltél lakást?

Megfordultam néhány helyen. Emlékszem, volt először egy VIII. kerületi garzonom a dzsumbuj közepén a Dankó utcában, a Józsefvárosi Kamaraszínház közelében. Akkor már énekeltem az éjszakában - halálfélelmem volt onnan eljönni és hazamenni, hatszor néztem hátra, hogy jön-e utánam valaki. Nagyon nehezen viseltem az albérleteket. Marosvásárhely után nem is tudtam elképzelni, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Kőkorszakinak tűnt. Marosvásárhelyen nem is ismertem olyan embert, aki albérletben lakott. A Dankó utca után Budafokon egy 10 emeletes panelházban béreltünk lakást egy lánnyal közösen, ami szintén borzasztó volt.
Ezután jött egy angyalföldi lakás, amikor a Lacival, a férjemmel összejöttünk. Hárman laktunk egy 30 négyzetméteres lakásban az anyukájával. Nem tudtam elképzelni, hogy Budapesten létezik még olyan, hogy a WC a folyosón van. Nem hittem el. Aztán innen jött a Pók utcai lakótelep, szintén 30 négyzetméter, de ez már egy elitebb környék volt. Majd vissza a XIII. kerületbe, a Hegedűs Gyula utcába, egy másik 30 négyzetméteresbe.

Gondolom, a sok 30 négyzetméter után már nagyon vágytál egy saját lakásra.

Valóban elegem lett a sok költözésből. Szeretem a hippi életet, de akkor már inkább menjünk Woodstockba… Sokkal egyszerűbb az otthonteremtés, ha már van valamid. Szinte elképzelhetetlen és ez saját tapasztalat, hogy nulláról indulva valaki saját lakást tudjon vásárolni. Ha például én is egy garzonnal és egy kis Polskival indultam volna el otthonról, akkor most sokkal előrébb tartanék. Sajnos azonban az átköltözéssel édesanyámnak is mindent újra kellett kezdenie, miközben a Lacit sem stafírozták ki otthonról. Valóban nulláról indultunk.

Akkor hogyan sikerült mégis lakáshoz jutni?

Igazából a szerencsének köszönhetem, hogy sikerült az első ingatlant megvenni, ugyancsak egy 30 négyzetméteres garzont. A Hegedűs Gyula utcai házban, ahol utolsó bérleményem volt, adódott egy lehetőség, hogy megvegyünk egy tanácsi lakást. Érdekes módon a tulaj egy az egyben átadta a lehetőséget, hogy – ha jól emlékszem – 7-800 ezer forintért kiváltsuk a körülbelül másfél milliót érő lakást. Az ember nem volt egészen normális, azóta is hálával gondolok rá. Pár év múlva ugyanebben a házban sikerült megvenni a magasföldszinten egy 2 szobás ingatlant, úgyhogy egy házon belül három lakásban is éltem. Érdekesség, hogy korábban ugyanebben a házban lakott a Rátóti Zoli és Gálvölgyi János is, de ezt csak később hallottam.

Innen már megvolt az alap, hogy egy valóban megfelelő otthonba költözhess?

Igen, az alaptőke megvolt hozzá, hogy később Zugló kertvárosi részén vegyünk egy méltó lakást. Emlékszem mennyire örültem, hogy van egy otthonom, ahová elhívhatom a barátokat, amit igazán belakhatok. Ez végül mégsem történt meg. Nagyon elfoglaltak vagyunk, sajnos még nem volt időm igazán otthonossá tenni a lakást, szabad estéimen inkább Füles kutyámat simogatva nézek ki a fejemből, élvezem, hogy nem csinálok semmit.

Nem vagy egy lakberendező típus?

Szerintem a lakberendezés egy külön szakma. Volt, hogy beleszerettem valamibe egy boltban, beraktam a nappaliba, aztán rájöttem, egyáltalán nem illik az összképbe. Közben meg frusztrál, amikor bemegyek egy csempeboltba és elveszek a választékban, egyszerűen nem tudok dönteni. Stílus tekintetében egyébként az arany középutat kedvelem. A minimalista lakások tulajdonosai szerintem üres lelkűek, talán csak kirakatként tartják a fehér nagy falakat két fotellel. Nem kedvelem ugyanakkor a káoszt sem, amit sok kollégámnál látok.

Merre tovább? Mik a terveid?

Terveim, álmaim vannak. Sok barátom példáját követve nem lenne rossz, ha megengedhetnénk magunknak egy vidéki házat, miközben Budapesten is lenne egy rezidencia. Ez utóbbi egyébként már meg is van. A Lacinak sikerült 3 év után eladnia a lakást, amit attól a nénitől örökölt, aki sokat vigyázott rá kiskorában, mikor anyukája későig dolgozott. Ebből aztán vettünk egy nagyon piacképes új ingatlant. Mindig azt szoktuk mondani, hogy ez a mi legénylakásunk – 60 négyzetméter lakás, 60 négyzetméter terasz. Végre van egy hely, ahová elvonulhat a másik, ha például épp egy rockoperát kell megtanulni.

És mikor lesz meg a ház?

Ezt nem tudom. Egyelőre jól vagyunk ott, ahol vagyunk. Ha belegondolok, félnék egyedül, amikor a Laci turnézik.

Abszolút álmod, ha ingatlanról van szó?

Hát, ha öreg koromra lenne egy házam a tengerparton valahol vagy Toscana környékén, tele állatokkal, akkor nem lennék elégedetlen. Persze nem egy kastélyra gondolok. Elég lenne egy nagyon egyszerű kis ház…

Foglalkoztat egyébként az ingatlanpiac?

Megmondom őszintén, nem azon agyalok minden percben, hogy hová kéne költözni és úgy általában sem figyelem a történéseket. Azt látom, hogy túl sok a pláza, a belvárosból kiszívták az életet és ez végtelenül bosszant. Amikor még kezdő énekesnőként a Lidóban léptem fel, mindig csodálattal néztem a Kossuth Lajos utca kirakatait. A legelitebb üzletek voltak itt, most pedig leginkább egy katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztet. Prágában például ez soha nem történhetett volna meg.

Őszintén szólva, és szerintem sokan vannak így, azt hittem, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb hangja és az egyik legkedveltebb zenekar, az EDDA basszusgitárosa valahol a hegyvidéken, egy szép házban éldegél.

Pedig nem. Megtehettük volna, hogy a zuglói lakás helyett veszünk valahol Budapest mellett egy házat, de az ingázás túl fárasztó lenne. Szeretem, hogy 10 percen belül tudok találkozni a barátnőimmel, ha beszélgetni akarunk egy jót és egyébként sem fogok a drága tárgyak rabjává válni. Szeretem a tárgyakat, de nem fontosabbak, mint én. Meg persze a magyar valóságban élünk, és ahogy mondtam, a nulláról indulva még egy jól megalapozott művészi karrier sem jelent olyan biztos anyagi hátteret, hogy ne kéne a rosszabb időkre gondolni.

Említetted, hogy nagyon elfoglalt vagy és most itt az X-Faktor is, ami egy tőled szokatlan, folyamatos média jelenlétet ad. Milyen belülről a műsor?

Miközben szellemileg és sokszor fizikailag is rendkívül leterhel, nagyon élvezem - a sminkesnek sokszor fel van adva a lecke, hogy a Louis Vuitton táskákat kiszedje a szemem alól. Óriási felelősség, hogy nem csak egyszerűen zsűrizni kell, hanem tehetséges embereket mentorálni is. Egyébként valóban nem volt még részem ilyen nagyszabású produkcióban, és az intenzív médiajelenlét is szokatlan. Eközben a zenekarommal folyamatosan játszunk és színházban is fellépek. Most, még ha lehetőségem lenne rá, sem jutna időm ingatlancserével foglalkozni.