- Hogyan találkozott a zenével, a színházzal?

Nagyon sokáig nem voltam zenerajongó. Egészen 16-17 éves koromig élsportolónak készültem. Amikor befejeztem a sportot, akkor kezdtem érdeklődni a zene iránt. Leginkább az ABBA és a hasonló zenék érdekeltek. Barátaim hatására rock- és jazz koncertekre jártam, és hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Mert ugye, mit csinál a gyerek, ha valamit tiltanak? Erdélyben tiltott gyümölcs volt. A koncerteken a barátaim viccelődtek, hogy egy ilyen vékony és törékeny lányból hogy jöhet ki ilyen hang? Elkezdtem hallgatni Janis Joplin-t, és tudtam, hogy ezen a vonalon fogok elindulni. A nyolcvanas évek elején települtem át édesanyámmal Magyarországra, Marosvásárhelyről.

(1987-ben megszerzett művészeti képesítése birtokában az Ungár együttessel Skandináviában turnézott. Tagja volt a Kormorán és a Rózsaszín Bombázók együttesnek. 1988-ban elkezdődött színészi karrierje. 1990-től már igen sok darabban játszott: „István a király”, „Mindhalálig Beatles”,” A kölyök”, stb.).

A színház mindig is nagy szerelem volt. A családban jelen volt a színészi pálya utáni vágy. Hatodik osztályos voltam, amikor a szertorna edzőm (aki már akkor párhuzamosan a színművészeti főiskolán tanított mozgásművészetet) javasolta, hogy tanuljak meg egy-két verset, monológot. De mivel rossz tanuló voltam, újabb tanuláshoz nem volt nagy kedvem, így aztán akkor nem lett belőle semmi. De az élet „elintézi” mindig a dolgokat. Valahogy megtalált a színház.

A Koltay Gábor által rendezett, „A költő visszatér” című rockoperában kaptam szerepet, majd Mikó István látott az István a királyban, és meghívott az akkori Arizona Színházba. Majd amikor igazgató lett Sopronban, hívott engem is, és én örömmel követtem. A színház 2006-ban örökös tagjává választott.

- Mi volt az a meghatározó élmény, pillanat, amikor eldöntötte, hogy színész, énekes lesz?

Szélsőséges személyiségű embernek tartom magam, aki hajlamos a melankóliára is. Ember nem bőgött annyit, mint én! Több akartam lenni, mint az átlag. Kaptam egy képességet az Istentől, ehhez segített hozzá az élsport, amiből a kitartást és fegyelmet merítettem. Nem szerettem, szeretek semmit középszerűen csinálni. Ösztönösen kerestem olyan hivatást, ami nagy szerelem, és egy életre szól. Így lett életem a zene és a színház. Ehhez kapcsolódik a tavasszal megjelent lemezem címe is: „Csak játszom”. A mai napig keresem az egészséges középutat, de ez nekem lehet, hogy nem megy, vagy teljes erőbedobással csinálok valamit, vagy sehogy.

- Hogyan viszonyult ehhez a családja? A szülei támogatták?

Elvált szülők gyermeke vagyok. Anyukám, anyai nagyanyám és nagyapám nevelt. Mivel anyukámnak csak én voltam, mindenben segített és támogatott.

Édesapám nem igazán volt jelen a fejlődésem folyamatában, de tőle is sok mindent örököltem a természetemben, tulajdonságaimban. Anyukámtól sajnos például a túlságos érzékenységet. Apám 25 éves koromban látott először színházban, elsírta magát. És én akkor tudtam, hogy nagyon büszke rám.

- A nyárra tervez-e pihenést, vagy ez az évszak is munkával telik?

Nyáron is sok a munka, koncert, és fellépés. Hál’ Istennek sok felkérést kaptam. Remélem azért a párommal együtt januárban sort kerítünk egy „téli nyaralásra”. Terveink szerint Kubába megyünk, mert régi nagy álmunk, és remélem, most valóra válik. Talán azért a nyáron is jut 3-4 nap majd kisebb utazásra, pihenésre.

- Kívánom, hogy megvalósuljon mindkét útiterv, és újult erővel játsszon, énekeljen mindannyiunk örömére!